Magyar Orvosi Kamara: továbbra sem problémamentes az új ügyeleti rendszer
Az elmúlt időszakban az ügyeleti ellátás miatt két törvényszéki ítélet is született.
Az elmúlt időszakban az ügyeleti ellátás miatt két törvényszéki ítélet is született.
A MOK úgy tudja, van olyan megye, ahol összesen két háziorvos vállalta az ügyeletben való részvételt.
A MOK-elnök a hvg360-nak adott interjújáról és annak visszhangjáról is beszélt.
Fokozatosan vonul ki az állam az egészségügy területéről, és közben a kormányzati lépésekből kirajzolódik, hogy az ellátásban a magánellátóknak nemcsak kiegészítő, hanem nagyon is fontos szerepük lesz – mondta a hvg360-nak adott interjúban Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Egyetért Orbán Viktorral abban, hogy az egészségügyi rendszer katyvasz, a kormány irányai viszont nem egyértelműek. Az ellátás színvonala sokat romlott az elmúlt 5-10 évben, és miközben próbálják ezért a dolgozókra tolni a felelősséget, a valódi ok a pénzhiány.
Az Ab szerint a kamara sem tudta alkotmányjogi érvekkel alátámasztani, hogy miért tekinti alkotmánysértésnek a kötelező tagság eltörlését.
Kincses Gyula nyugdíjba vonulásával eddigi alelnöke veszi át a stafétát a MOK élén.
Álmos Péter szerint a MOK-nak „nem egy háttérben meghúzódó, besimuló szervezetnek kell lennie", de „nem is a konfrontáció a cél”.
Az egészségügyi államtitkár a munkahelyi vizsgálatok megerősítéséről beszélt, aztán Semjén Zsolt lopakodó módon, egyetlen érintettel sem egyeztetve beterjesztette a vizsgálatokat felvizező javaslatot. Nem látszik, mi értelme az egésznek, sokan a vendégmunkások foglalkoztatásának megkönnyítését sejtik a háttérben, mások az orvosok elleni bosszúra vagy az ügyeleti rendszer megerősítésére tippelnek.
Bár sok támadást kaptak a kormányzattól, ez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve nulla szakmai együttműködés van a kamara és a kormány között - mondta a Népszavának Kincses Gyula leköszönő elnök.
A Magyar Orvosi Kamara szerint az a munkáltató, amely az alkalmasságvizsgálatok megszüntetése mellett dönt, elveszíti az esélyt, hogy időben mérsékelni tudja a munkavállaló munkából történő kiesése miatt keletkező kárát.
Tovább kell vinni az elmúlt évek eredményeit, a kötelező kamarai tagság eltörlése pedig “mélyrehatóbb és felgyorsított változásokat követel” az újraindulását nem tervező MOK-elnök szerint.
Nem indul újra a jelenlegi pozíciójáért a MOK-elnök, helyette a nyugdíjas életet választja.
A méltóságteljes halálért küzdő alkotmányjogász beszélt arról, milyen kérdéseket küldött a strasbourgi bíróság az ügyében, és elmagyarázta, miért nem az Alkotmánybírósághoz fordult először.
A kormányhivatal szerint a szerződéskötés elmaradása nem róható fel a pertársaság résztvevőinek.
Álmos Péter szerint Karsai Dániel ügyvéd méltóságos halálért küzdő kérelmére adott kormányreakció csak elméleti lehetőségeket vázol fel, aki írta, az nincs tisztában azzal, milyen állapotok uralkodnak.
Az esetről Takács Péter egészségügyi államtitkár beszélt egy konferencián, ezzel a példával indokolta, hogy fel kell számolni az orvosok körbefoglalkoztatását. A Magyar Orvosi Kamara szerint a betegellátást veszélyezteti, ha az orvosok nem dolgozhatnának több helyen.
Leültek tárgyalni az egészségügy kormányzati vezetői és a Magyar Orvosi Kamara első emberei, de a MOK beszámolója alapján túl sok köszönet nem volt ebben.
A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi csoportjának vezetője abban bízik, hogy precedens értékű lesz az ítélet.
Addig nem lesz a kamara tagja, míg nem lát a vezetésben egy tiszta, transzparens változást - jelentette ki a hvg.hu-nak. A MOK visszautasítja a vádakat, és személyes sértettséget emleget.
Májustól elég lesz, ha telefonon adnak tanácsot.